Elte rettentő gyors pénz, AZ ASZEMANTIKUS HATÁROZÓI VONZATOK
Tartalom
A háború ugyan már régen véget ért, de az igazi béke, amikor nemcsak a mától, hanem a holnaptól sem kell rettegni még váratott magára.
Az emberek már nem a bombázásoktól vagy a front fegyverropogásától féltek, hanem a következõ napoktól és hetektõl. Pedig annyi milliomosa, milliárdosa még sohasem volt e hazának, mint akkoriban, de nem is nyomorogtak és rettegtek az éhhalál rémétõl úgy milliomosok sehol a világon, mint nálunk tavaszán. A pénz értéke napról napra, a nyár közeledtével meg már óráról órára is zuhant. A piacról a pénz lassacskán kiszorult, elburjánzott a cserekereskedelem.
Ennek terhe nemcsak a városi lakosságot, hanem a falusiakat is egyre jobban sújtotta. A napi megélhetés a legnagyobb küzdelem árán is csak tengõdést jelentett.
ELTE Japán, Josai tanulmányok Japánban és KRE Japanológia mesterszak
Az egyetlen reményt az új termés ígérete adta. És ha nehezen is, de eljött az aratás ideje, és közeledett a cséplés is.
A háború a mi falunkból elte rettentő gyors pénz sok embert elnyelt. Akik pedig valahogy élve megúszták a távoli frontok keserves harcait, a hadifogolytáborokból csak most kezdtek hazaszivárogni. A mezõgazdaság nagy idénymunkáihoz viszont kellett minden dolgos kéz.
Ilyen körülmények között a magamféle, akkor még alig serdült legények is könnyen munkához juthattak. Különösen kapós volt a munkás az aratás és a cséplés idején.
Alakja, kifejezőeszközei:
A faluban élõ néhány cséplõgéptulajdonos már a nagy idénymunka megkezdése elõtt igyekezett leszegõdtetni egy-egy jónevû bandagazdát, hogy aztán késedelem nélkül kezdhesse a cséplést.
A cséplõcsapat szegõdtetésével a cséplõtulajdonos nem foglalkozott, az már a bandagazdára tartozott. Neki csak az volt a fontos, hogy megkezdhesse a munkát, mert minden nap késedelem nagy veszteséget jelentett. Dudás Gerzson eredeti szakmája szerint géplakatos volt, de idõs ember lévén, a elte rettentő gyors pénz már rég kiöregedett, és az utóbbi években a megélhetését a sok ócskaságból, nagy türelemmel összeeszkabált cséplõgépével biztosította. Ha nincs a háború, az ócska masinával az öreg nem sokra vihette volna, de hát a háború új cséplõgépek beszerzéséhez nem nagyon kedvezett, és e téren nem változott a helyzet a háború után sem.
Túlzás volna állítani, hogy a bandagazdák tülekedtek az öreg Dudásnál a szerzõdéskötésre, de hát a kényszer nagy úr. Amikor a többi cséplõtulajdonosok már leszerzõdtették a maguk embereit, végül Gerzson bácsi is munkásvállalóhoz jutott.
Negyvenhat pünkösdjén az egyik bandagazda, az öblöstorkú Bujdosó Bálint, a komáival valahol úgy berúgott, hogy amikor kijózanodott már az összes valamire való cséplõtulajdonos megtalálta, leszerzõdtette a saját bandagazdáját.
Így aztán Bujdosónak nem maradt más választása, mint az öreg Dudás. Mit volt mit tennie, káromkodott egy cifrát, leszerzõdött Gerzson bácsihoz. Sorsom úgy hozta, hogy azon a nyáron kezdõ cséplõmunkásként én is a Bujdosó csapatába kerültem. A masina, amelyrõl akkor még nem sokat tudtam, két egységbõl meg egy kerekekre szerelt bódéból állt.
Az elsõ egység egy sok vihart látott ósdi gõzgép volt. Ezt a vén herkentyût a köznép "tüzesgépnek" nevezte.
De nem ám a fürgesége miatt, hanem mert állandóan fûteni kellett, és munka közben akkora forróságot okozott, hogy alig lehetett megmaradni mellette. A másik egység maga a cséplõgép volt, egy végtelenített, hosszú szíj segítségével a tüzesgép hajtotta meg.
A bódé pedig egyszerre szolgált mûhelyként és irodaként a tulajdonosnak. Az egésznek a mozgatását az úton hat ló, a szérûkön pedig egyenként és maga a cséplõcsapat végezte, a csépeltetõ gazdák legfeljebb besegítettek. Bujdosó huszonegy fõnyi csapatot verbuvált össze, ez késõbb, a cséplés vége felé tizennyolcra olvadt.
Az emberek toborzásának akkoriban egy meglehetõsen egyszerû módja volt. A munkát vállalni szándékozók - fõleg hétvégenként - a piactéren ácsorogtak, ahol az embervásár is lezajlott. Ha az alku sikerült, az áldomást a Molnár-féle kocsmában mindjárt meg is lehetett inni. Bujdosó nagy kópé volt.
Egy lуhalбl s egy mбs lу megvйtelйnek kцrьlmйnyei
Gerzson bácsival elhitette, hogy némi pénzt kell adnia az áldomásra, mert másképpen sohasem jön össze a csapat. Ami az áldomást illeti, nekem örökre nevezetes marad. Bujdosó elõzékenyen betessékelt bennünket az ivó lugasos kerthelyiségébe, ahol a deszkapadokkal körülvett két hosszú asztalt hamarosan megszálltuk.
Bujdosó roppant otthonosan mozgott ezen a helyen, valószínûleg törzsvendég volt a kocsmában. Az elsõ rundó féldeci, az úgynevezett "arató pálinka", valami kerítésszaggató löttyedék volt. Ezt a kört mindenkinek kötelezõ volt meginnia, mert ez ütötte rá a pecsétet a megállapodásra. A második körtõl már szabadon választhatott bárki, hogy borral, fröccsel, sörrel vagy pálinkával folytatja az ivást.
Ami az italok minõségét illette, jobb, ha nem firtatjuk. Az italnak nagy barátja ma sem vagyok, akkor pedig még ismerõje is alig voltam. Az igazat megvallva, kocsmában akkor ittam elsõ alkalommal, s ezt a vén lókötõ Bujdosó észre is vette ezt, mert nagyokat nevetve odaszólt a mellettem ülõ törekes lánynak: - Te Mari, ne bûvöld már azt a fiút, arra lesz még idõd!
Hanem kínáld inkább, hadd igyék, mert úgy látszik, szégyelli ott melletted a poharat is felemelni!
Petovári Anna Megjelent: Csak időt kell rá szánni, és közhely, hogy az idő pénz, de már az első alkalom után látszik, hogy megtérül ez a befektetés. Az életben sok mindennel el kell számolni, le kell számolni, s vannak dolgok, amiket fel kell számolni, amiket ki kell, amikre rá kell és amit vissza kell fizetni, és még folytathatnánk a sort. Csupa ige és szókapcsolat, szólás és közmondás a pénzről, amely nemcsak hogy átszövi mindennapjainkat, szókincsünket, de Limpár Imre tréner és tanácsadó szakpszichológus előadása közben rá kellett döbbennünk, hogy sokkal súlyosabb alapját és célját képezi életünknek, mint amibe bele merünk gondolni, vagy mint amit be merünk vallani magunknak.
A sánta Varga, a rudasgyûrõ, látva zavaromat, tovább tódította: - Csak nem szálkás tán a söröd, te gyerek, hogy nem mered lenyelni? Vagy nem ízlik? Szólj akkor Bálint bátyádnak, hogy kérjen neked tejet! Ne félj, a gépnél majd meginnád még te is a jó sört! Nem ízlett a sör, de felborzolt indulatomat visszafogva, ittam most már szégyenemben csakazértis.
Ami a csapatot illeti, elég jól összejött. Voltak idõsebb, tapasztalt cséplõmunkások, erõs fiatalemberek, alig serdült legénykék mármint én és az egy évvel idõsebb unokabátyám és néhányan lányok, asszonyok. A munkabér sem volt egységes.
Magyar Narancs - Publicisztika - Kálmán C. György: ELTE-bajok
A felnõtt férfiak egész, az asszonyok és a fiatal fiúk háromnegyed, a lányok meg elte rettentő gyors pénz kaptak - ezt mindig hétvégén a bandagazda házánál terményben lehetett átvenni. A cséplés általában a módosabb gazdák tanyái melletti szérûkön történt. A szérûsgazda asztagjai elte rettentő gyors pénz ott sorakoztak a környékbeli gazdák asztagjai is, amelyeket a cséplés kezdete elõtt hordtak össze a tarlókról.
A munkaidõ a napfelkeltével kezdõdött és teljes napnyugtáig tartott, ami a déli pihenõt leszámítva, tizenegy órát tett ki, s közben lazításra nem volt lehetõség. A kévehányóknak szünet nélkül dobálniuk kellett a nehéz kévéket a cséplõgép platójára.
Amíg ezt az asztag tetejérõl végezhették, aránylag könnyebben ment, de mikor már az asztag aljához közeledtek, egyre nehezebb lett a dolguk. A két kévehányónak éppen elég volt a kévevágót és az etetõt egész napi kévével ellátni. A kévevágót és az etetõt a cséplõgép álló nap rázta, testüket a szálka, a por és az izzadtság kínozta.
Minden egyes kévét külön-külön meg kellett fogniuk. Ez nemcsak nagy fizikai megterhelés volt, hanem ujjaikat a szár és a szálka fájdalmasan kikezdte. Hetekig voltam kévevágó, magam is keservesen megtapasztaltam. Az etetõ mindvégig zárt védõszemüveggel dolgozott, hogy a gépbõl felpergõ búzaszemektõl a szeme meg ne sérüljön. Csakhogy az izzadtságtól a védõszemüveg szinte az arcára tapadt.
A gép ontotta a port, amelytõl minden cséplõmunkásnak kijutott, de a törekeseknek és a rudasgyûrõnek különösen.
Most, amikor visszaemlékszem, csodálkozva eltûnõdöm, hogy is bírtuk ki, és egyáltalán hogyan tudtuk ketten a jókora súlyú és nagy terjedelmû rudas szalmát a meredekre állított, keskeny pallón a szalmakazal tetejére felvinni, baleset nélkül. Iszonyúan nehéz volt. Aki elõl ment, húzta, aki hátul, az karjaival a két rudat a teherrel a feje fölé kinyomva tolta. Elég lett volna egyetlen rossz mozdulat, hogy a keskeny pallóról leforduljunk és összetörjük magunkat, vagy hogy a rúd valamelyikünket felnyársalja.
Mennyi az életed ára? | ELTE Online
Ez utóbbiakat azért említem többes szám elsõ személyben, mert a cséplési idõszak nagy részében, éppen a hiányos i ahol valódi pénzt kereshet miatt, már nem kévevágóként, hanem rudashordóként dolgoztam a csapatban. A kánikulai hõségben a fáradtságtól elcsigázottan, alig vártuk, hogy a gõzgép ebédszünetet jelzõ, három hosszú sípjele megszólaljon.
A koszt tekintetében sem volt egyenlõség. Az úgynevezett bennkosztosok - a cséplõtulajdonos, a gépész, a bandagazda és a két etetõ akik közül váltásban, az egyik mindig zsákolt - a szérûsgazdánál étkeztek.
A koszt nekik szokásbeli járandóságuk volt. A többiek nagyrészt otthonról, a faluból - sokszor kilométer távolságból - a családtagok kihozta ebédet ették, a többiek bográcsban fõztek maguknak.
Bármilyen fáradt is volt a csapat, a tréfára, a bolondozásra némelyek mindig kaphatóak voltak, sõt esetenként még hancúrozásra is maradt kedvük és erejük. A legvidámabbak az esték voltak. A legények és a lányok együtt kergetõztek, hancúroztak, bolondoztak.
Az asszonyok, az idõsebb férfiak meg a lány nélkül maradt legények pedig vacsora után még egy ideig a tûz körül üldögéltek és vidám történetekkel, viccekkel, s a falusi mendemondákkal szórakoztatták egymást.
